egyszer csak itt. nem tudom miért, és hogyan. itt. tavaly június óta semmi. pedig élek. fizikálisan. mennyi minden, még annál is több minden történt. túl vagyok a 9 éves gyötrődésen, és jó. magamhoz képest nagyon jó. sok minden nem változott, csak kitisztult a világ, a fejem, az életem. és most nyílik a minden.
már nagyon nem vagyok itt. pedig még dolgoznom kell. nem könnyű. már csak alig két hét és utazom. nem tudok a munkámra koncentrálni 100%-ban. és azon is izgulok, hogy kinn ne jöjjön rám a migrén egyszer sem, mert nem akarok egyetlen percet sem azzal tölteni, hogy összekell vakarnom magam a hulla állapotból. ezt a diéta dolgot kezdem megszokni, csak akkor rossz, amikor körülöttem édességet esznek. bármilyen édes dolgot. rettentően szenvedek. és persze Canadába nem fogom tudni tartani ezt az étrendet, de nem is akarom. ha már kinn vagyok élveznem kell minden pillanatot. számolom a napokat. nagyjából meg van már minden. de még mindig nem tiszta, hogy hogyan miként lesz az egész. kint már várnak, és annyi programot szerveztek, hogy szerintem, ha hazajövök el kell mennem pihenő szabadságra. de nem bánom, szerintem jó lesz.
átmentem tyúkba. magokat eszem. lenmag. köles. hajdina. egyáltalán nem finom. de azt mondták és olvastam is, hogy ettől nagyon egészséges leszek (nem mintha beteg lennék)...
önsajnálat nélküli gondolatok keringenek folyamatosan bennem. totális elmagányosodást érzek. megyek az utcán és rengeteg ember. mégis egyedül vagyok. de nem is az a baj, hanem a magány. a folyamatos "én". nincs kihez szólni igazán. mármint a napi nyolc órás kollegális munkafolyamat közbeni diskurzus nem az életemről szól. konkrétan nincs kivel megosztani a semmit. és igazából senkit nem is érdekel, hogy a világon vagyok e. amikor pedig személyes vizekre terelődik néha nap a mondandó, akkor természetesnek tűnök embereknek, hogy társas kapcsolatban élek. pedig semmilyen kapcsolatban sem élek senkivel. most úgy néz ki az ábra, hogy az anyámon kívül senki nem kérdezi meg, hogy élek e. (kb. olyannak érzem magam, mint abban a melgibsonos filmben, a mi kell a nőnek? címűben, amikor volt az a titkárnő, akit sose vettek észre...) sőt valahogy mostanában ő sem érdeklődik úgy. persze megértem, hogy nem lehet jó mindig a sok balfék dolgomról értesülni, de valahogy semmi nem megy simán. akkor mit adjak elő? semmi érdekes sem történik. ez a canada dolog is olyan nyögvenyelős, még örülni sem lehet önfeledten neki. de azért ennek ellenállok és azért is megerőltetem magam ezügyben és elakarom hinni, hogy jó lesz. anno az usa-ba is úgy mentem, hogy kikellett lépnem ebből a sok szemét dologból, az akkori lehetetlen, tehetetlen és kilátástalan életemből. és segített. ami a legjobban idegesít és zavar, amikor - a már említett - beszélgetés közben kiderül, hogy egyedül élek. rögtön rám húzzák, hogy tipikus szingli. megvan (ez sem igaz) "mindene", még sincs senkije. és jön a szégyenteljes állandó jelenet. -nincs senkid? na ne viccelj! -tényleg nincs. választék se. -az nem lehet. ezzel a fejjel és testtel... nem hiszem úgy se. biztos donganak. -pedig nem. (hogy dongana szét a fejed, te jól okított...) és innentől néznek furán az emberre. "biztos valami bajom van", "vagy túl válogatós vagyok", "senki nem jó nekem", "önző vagyok és magamat szeretem"... és a többi agyrém! miközben tudják ők is, hogy találni valakit magunk mellé nem olyan egyszerű dolog. és ilyenkor látom magam előtt, ahogy a tíz ujjukkal kapaszkodnak abba, akivel együtt élnek és megalkudnak egy pocsék dologban csak azért, hogy elmondhassák, hogy ők kapcsolatban élnek, de amúgy nagyon szenvednek (ritkán vannak kivételek persze. azért gondolom, hogy ritkán, mert nem látok igazán boldog párkapcsolatokat, amik valóban azok, ergó őszinték). akkor végülis melyikünk szánalmas? én nem sírok, hogy nincs senkim, csak elviselni nem bírom az ezzel járó állandó lesajnáló pillantást és szánalmat. illetve a magány zavar sokszor, ami nem jelenti evidensen, következőlegesen azt, hogy ezt csak egy hímnemű ember tudja enyhíteni. jó lenne egy megértő barát is. de ebben a korban már mindenki a saját családjával foglalkozik (érthető módon) és csak érintőlegesen fogják meg másnak a dolgai. hát ha már nem akarsz megértő barát lenni, akkor hagyj engem a zaklató kérdéseiddel! igazából ma már letudom szerelni őket frappáns mondatokkal, csak erőmön felül is nagyon fárasztóak.
megnéztem a patiszon új filmjét. de nem a patiszon miatt. igen mellbedöfős mind az eleje mind a vége, így egy keretbe foglalódik az egész. igazából a vége miatt mondanám rá, hogy jó film, abban látom a történet megfilmesítésének lényegét. a folyamatában lévő eseménysorozat (talán a jelenlegi lelkiállapotom miatt) számomra túl szenvedősre sikeredett. de szépen játszik a két fiatal és nagyon tetszett az apa (Pierce Brosnan) és fiú kapcsolata is. a srácról nem tudok érdemben nyilatkozni. nem ismerem a vámpíros filmjeit és nekem, mint férfi se jön be. biztosan megint az én ízlésvilágommal van a baj, de a haján kívül nem látok rajta bármi más vonzó dolgot. most fülemben hallom egyik kolleganőm csattogó hangját, ahogy kifakad és nem értését villámként szórja rám. szerinte valami erős ficam lehet az ízlésvilágomban. lehet. a film koncepciója jó.
kandida? hogy mi? ha vicces kedvemben lennék, még poénkodnék is magával a szóval, annyira aktuális most. kandida-kanada. tíz év után most tudom meg, hogy rohad a belem? hihetetlen. miért van ennyi orvos, ha a 38. után, jött a 39. aki megmondta konkrétan a hosszú évek óta relytélyesnek hitt bajomat? elég lenne csak a 39. a többit pár kivétellel, bezárnám... rágondolni sem bírok, hogy nincs többé csokoládé. Úristen! konkrétan elvonási tüneteim szoktak lenni. diéta? a hízási terveim ismételten tolódnak. szénhidrátok nélkül egy kiló se marad meg az emberen. versenysúlyban maradok. jó pár éve volt egy ilyen kandida sejtésem, de hát mire a sok orvos? ha elkezdek kísérletezni magamon, akkor még ők szúrnak le, hogy még is hogy képzelem, hogy öngyógyítok. sajnos a család többi tagja sincs a makk közeli állapotban. az egészség mostanában elkerül minket. és egyéb embernek nem nevezhető "valamik" (idióta, primitív tuskók) is állandóan megtalálnak bennünket. és ma valahogy minden férfi hisztis volt. havi (agy)baj, nőnem megvonás? annyira káoszszerű mostanában a világ. mintha minden felborulna; a természet, és ennek megfelelően az emberiség is. kitudja mennyire látszik vészjóslatnak ez a 2012-es évszám?
teljesen bevagyok sózva. kb. egy hónap múlva repülök. hihetetlen. a dollár az egekben van. miért is lenne máshogy, ha én éppen oda készülök. a bőrönd 5-6 kg csak magában. okosan kell pakolnom. fejben próbálom összerakni a dolgokat, de minél inkább golyózom a dolgon, annál több dolog körvonalazódik az utazás körül. az anyagi helyzetem teljesen a nulla alá esett. de erre mondják azt, hogy valamit valamiért. azt hiszem megér ennyit az egész. centire minden kivan számolva. ennek megfelelően ehetek, ihatok és egyéb szükségleteket elégíthetek ki. elég bizonytalannak tűnik minden jelen pillanatban. elvileg van telefonom már, gyakorlatban még sehol. a vulkán is vészjóslóan fenyeget és az időjárás se tűnik úgy mintha a nyárba mennénk. bár azt mondták Canadába jó idő van, magas páratartalommal. csak maradjon így. én nem bánom, ha nyári meleg lesz, mert általában megfagyok tizenöt fok alatt. próbálok nem gondolni arra a sok rosszra, amit elvileg magam mögött hagyok egy kis időre. ettől jobban tudok koncentrálni az utazásra.
az eső meg csak esik. meg van bolondulva a Föld...
tervezem, hogy a Canadai kintlétemet, naplószerűen megörökítem ezen az oldalon. de ahogy a dolgok állnak ennek csekély esélye van. a notebookom az utolsókat rúgja, nem látom értelmét magammal hurcolni. egy új telefonba gondolkodom, aminek tudása már felér egy korrekt mindenttudó készülékkel, de ezek végösszege viszont jelenleg nem kimatekolható az én GDP-ből. még filózok az ügyön, hogy lehetne megoldani, de egyenlőre relytéjnek érzem a kalandmegörökítést.
nem sokat alszom mostanában. gyanús Derrick-es táskák vannak a szemem alatt. örvendek, hogy ezeket is cipelhetem. stresszelem magam egy csomó minden miatt. tudom, hogy felesleges, mert a dolgok akkor is megtörténnek, ha nem akarom, vagy ha nem úgy akarom. elaludtam a hátam és most kattog. próbálom ráfordítani minden sejtemet Canadára, de nagyon nehezen megy. annyi minden van egy napomba besűrítve, hogy hiába írtam már egy külön oldalnyi jegyzetet csak az utazással kapcsolatban, nem nagyon működik az sem. nem tudom mi a helyzet ezzel az utasbiztosítással. kössek, ne kössek? a dollár is igen magas. annyi minden kellene még. nehezen tudom összehangolni a dolgokat. ez a terjengő vulkán mamu is leállhatna már. nem akarok Párizsban dekkolni a kötelezőnél többet. már bevan táblázva az ott létem. ennek örülök. lepkeröpködős kiállítástól kezdve Niagaráig mindenhova vinni fognak. csak ez a rettegett utazás ne lenne. mármint repülni imádok, csak ez a sok macera a poggyásszal, az átszállás, a várakozás, ki-be csekkolás, az étkezés, a kosz, na és a toalett... brrrggrrrr... de a repülés annyira észvesztően jó. csak reménykedni tudok, hogy mindkét gépen ablak melletti helyem lesz és, ha külön kérésként meghallgat valami kóbor mamutündér, akkor egy hozzámillő hímet ültethetne mellém. ez gyenge álom, de miért ne kóboroljak az álmodozás felhőin? a felszállást és a leszállást is nagyon élvezem. ha újra születnék férfiként, pilóta szeretnék lenni. a tengerentúlra repülni persze hosszú idő, bár megtörve Párizs-zsal, nem lesz annyira unalmas. de én élveztem a NewYorkba utazást is, közvetlen járattal. van akinek nem nagy dolog, de én még az a generáció vagyok, akinek annak idején, a vasfüggöny miatt, sehova nem szabadott menni, még csak álmodozni se a nyugatról. gyerekkoromba sose voltam külföldön, egy másik bolygónak tűnt az egész. nem volt természetes a tenger, vagy csak szimplán a határ átlépése. a mai gyermekek, máshogy értékelik a körülményeiket. ha egyáltalán értékelik őket. egy a mai napig keményen a fennmaradásért, és az eddigiekért küzdő embernek ez máshogy hat és nagy dolognak számít. így mindenképpen hálás vagyok a sorsnak, vagy mamutündérnek, ha összejön a dolog és újra megtörténik az a csoda, hogy a tengerentúlon lehetek és megismerhetem egy kicsit azt az eddig idegen világot. ez olyan lehetőség, amit nekem mindenképpen értékelnem kell.
szét vagyok csúszva. vagy csak szimplán 200 a pulzusom. nem tudom. a xanaxos ébredés után, azt hittem csak álom ez az egész apukámmal. hamar hasít a tudat és érzékeltem a valóságot. hirtelen minden szürke lett. hiába napsütés, hiába minden. mindenfajta önsajnálat nélküli mélydepresszió kerülget. vannak azok a dolgok az életben, amikre nem lehet felkészülni, még akkor sem ha előre tudjuk mi fog történni. mást se hallok, csak horrort magam körül. átszúrta a bordáját, megverték, öngyilkos lett, megfulladt, elütötték, elvérzett, bevérzett, felvágták... meghalt. minek az egész, ha ez a vége? valahogy rosszul vannak összerakva a dolgok. és igen még mindig hiszek a sorsban, a sorsszerűségben. nincs véletlen. okkal történik minden. az okok azok, amik ismeretlenek és félelmetesek. az ok, hogy nem tudjuk miért. a megmagyarázhatatlan okok. persze vannak emberek, akik úgy gondolják, mindent meg lehet magyarázni, de szerintem tévednek. azok csak kifogások, tapogatózások, találgatások és okoskodások. ha mindent megtudnánk magyarázni, ha ismernénk az okokat, akkor nem így működne a világ.
I'd love to change the world, but I don't know what to do
hogy fogok 20kg összetömöríteni, ha a börönd is jópár kilós üresen? nem jó az instant kávé, annyira cukros. de ez a bajom a capuccinoval is. miért nem dönthetem el én, hogy akarok e egyáltalán cukrot tenni bele? meleg van. végre. most akkor küldjem el, így az e-mailt? tetszik nekik a szandim. nekem is. magas, de mégse. hogy vékony vagyok? igen, tudok róla. kifolyt a szemem a huzattól. mások ezt hogy bírják? és persze csörög a telefon. nem is engem keres. iratok. ez már expediálva van. mit játszanak a színházban? van az a, nem tudom milyen kiállítás is. megkellene nézni. borzalmas ez a kávénak nevezett lötty. elveszek az iratrengetegben. csillapító, nyugtató levegő kellene. remélem a vulkán elhallgat júniusra. nem könnyű az emberekkel. sose a munkával van bajom, az emberekkel van a baj. elkerülhetetlen a sok hülyeség. nincs ernyőm, biztos esni fog. ma még torna is lesz. végre vannak izmaim. úgy néz ki, formásodom. nem csak ez a botsáska jelleg jellemez. a 2kg súlyzó is jól mutat. a szülők vajon jól vannak? fel kell hívnom őket. állandó aggódás az élet. mi lenne, ha lenne gyerekem? lélekfrász.
összevissza fogok írni. képtelen vagyok az összeszedettségre. egész életemben minden jó dolog vonzott valami rosszat, hogy ne tudjak önfeledten örülni. most is ez van. már nem lepődöm meg, nem akadok ki. természetessé vált a félelemmel teli visszafogott, szinte ki sem eresztett öröm. nem tudok önfeledten örülni Canadának. szinte tudtam, hogy ezt valami örökletes erő úgy sem hagyja. Apukám nincs jól. most ott tartunk, hogy csak erős reménnyel küzdök magamban, hogy ne legyen szívkatéter, vagy annál is rosszabb, ami két éve volt. felesleges a boldogságot keresni, a sok gond között úgy sem találnám meg. lehetetlen nyár lesz ez is. vannak olyan szerencsés emberek, akik úgy élik le az életüket, hogy nem tudják mi a probléma szó jelentése, az aggódás, a félelem, a bizonytalanság, a sztressz. ezáltal nem is tudják mi az a szerencse. persze felesleges előre pánikolni, de mindig a jobb félni mint megijedni jelmondat volt az életemben a problémák megjelenésekor. a magány sokat ront ezen, amikor az ember egyedül van a problémákkal. azt mondják ez erőssé tesz. de ennek is van hátulütője. egy nőnek nem kell nagyon keménynek lennie. de nem akarok elkanyarodni. a munkahelyen is rengeteget nyelek. mi minden elfér a gyomorba és a lélekbe. egyszer elemezni kellene. ma kicsit megpróbálok lazítani. hátha. végülis május elseje van. ének szó... lálláálálááá... imádtam a rózsakertben virslit enni, és zászlót lengetni. felvonulni kevésbé. főleg az az ünneplős ruha filing... a kötöttség nem hiányzik. relax.
nincs agydaganatom, se poratkák vagy nanonünük a fejemben, amik esetlegesen okozhatnák a fel-fel bukkanó migrénemet. mivel álmomban jön rám és mikor felébredek, már szétrobbant a fejem, így lehetetlen felkészülni rá, vagy kikerülni. hejhó! kaptam fincsi gyógyszereket rá, amiknek hatása egy óra alatt elmúlasztja a szinapszisok játékát és az orvos csak az áruk miatt óvatoskodott. hiába mondtam neki, hogy bármennyit megadnék a fájdalom írtásáért. mindegy. ez egy elkerülhetetlen rossz, hát tudni kell vele élni. a fel-fel bukkanó sötét oldal... a mitől-re a válasz csak annyi volt, hogy az agy egyes reflexióinak hatása ez... mivan? ehhez Ejnstejn kellene, mert az ideg működését még az orvosok sem ismerik.
múlt hét végén megharapott az a törpe négylábú. a sebem forradozik. megrongálták a kocsimat szerda éjjel. áramszünet is volt. a vezetékes telefonom még aznap elszállt. a rendőrség szerint nem szabadott volna hozzányúlnom az autóhoz, de akkor dolgozni ki fog? (amúgy a nyomok még rajta vannak, de ugye kit érdekel max. Columbot) oh, rövid és velős szürke hétköznapok... ez a repjegy foglalás, nem mérhető magyar szavakban! de végülis meg van. hihetetlen módon. június Canada! addigra tűnj el vulkán, csiribú csiribá!!! jövő hét egy kis orvosturka. végre belenéznek a szürkeállományomba, vajon mi lapul ott, ami a múlt heti ismételt egy napos haldokló migrént okozta. hátha megszűnik az ilyenkor erősödő hullaszagom. elolvastam Cormac Mccarthy Az út című könyvét. megrázó volt. rossz napom volt tőle. és egy pillanatra megállította az agyamat a rohanó hétköznapokban, hogy vajon mi is folyik a galaxisunk piciny Föld bolygója körül. nem tudom mi a jobb, sejteni, vagy félni a valóságtól, várni az ismeretlen rosszat, vagy visszaesni a mókuskerék fogaskerekei közé, ahol nem kell még ezt a rémet is a vállunkra venni. igen az utóbbi a strucc szindróma, de mégis az állandó rohanásban, mikor nincs idő megélni magamat, nem látom a hibát. ez a világunk. felszín, csillogás, elrejtőzve a ránk váró valószínű jővőbeli valóságtól. ennyit akkor sem lehet bevállalni. ezután muszáj volt más felé fordulnom. egyszerre kezdtem el Marquez Száz év magány-t, és Mitchell Elfújta a szél című könyveket. az utóbbi vastagabb, mint a párna a fejem alatt, de ez tetszik. végre megnéztem a Sex in the city-t a movie-t, és várom a második részt májusban. végre a vizsgán is túl vagyok. már annyit tanulok, kicsordulok. életfogytig agybörtön! most pedig a nyárra kicsit meg kell dörzsölnöm az angol szavakat a fejemben. itt pedig levagyok maradva. azt hiszem ilyen munkahelyem még sosem volt, vagy csak öregszem (a szellemi munka öregít?). úgy érzem sosincs időm. nem érem utól magam. nincsenek szabad napok. és így is egy csomó mindenről lemondok. nem értem ezt.
ok. elkezdtem járni edzésre. jó. nagyon jó. megpróbáltam a jógát is. nem jött be. így marad az ugrabugra. várom a tavaszt. a tegnapi nőnap nem érintett meg, mint a valentin nap, kb. annyira se hozott lázba. a tirpák férfiak tömkelege, akik legalább e napon ne lennének lenéző, agyhalottak... mindegy, mit várjon az ember egyagyféltekét működtető, magát Istennek képzelő élőlénytől? persze kaptam virágot. végülis nem is egy lúzertől, de az már az én figyelmetlenségem, hogy a víz, amiben a virág van, felforrt, mert kissé közel hagytam a radiátorhoz. de csak fél liter nyálat kellett lemosni mindkét orcámról. tényleg mindegy...
a férfiakról alkotott véleményem továbbra sem változott. döntéseket hoztam, mely szerint, nem konkrétan álomképet, vagy az igazit várom, csak egy hús-vér embert, aki képes szeretni, minimális, hozzám legalább csak közelítő érzelmi intelligenciával rendelkezik, és nem önmaga az elsődleges, ergo nem egyesszám elsőben fejezi ki magát, hanem kitudja mondani a MI szócskát. persze sokaknak ez is sok, de ha nem állítok limitet, akkor magamat degradálom minimál szintre. azt pedig már nem hagyom, ha egyszer az ember elért egy szintet, akkor ne visszalépni kelljen, hanem onnan még tovább fejlődve ugrani magasabb szintekre. annak van értelme, a további magunk elé rakott céloknak! többé nem adom fel magam. megtanultam, hogy senki nem érhet annyit, hogy ezt megtegyem, és ezáltal elveszítsem ismét önmagam, csak hogy megfeleljek. jelszó: "úgy ahogy vagy"
készülnöm kéne Canadára, egyenlőre nem érzem... sajnos. kikell kódolnom egy gépet. már nem vagyok iwiwen, jajdejó. jövő héten siófok. élek.
nos igen. nem gondoltam, hogy az új ennyire lefoglal. ez a munkahely sokkal jobb az eddigieknél viszont tény, hogy semmire nem marad időm. leginkább medvét játszanék és aludnék. jó lenne. műkorcsolya bajnokság megy a tv-be. de inkább aludnék. kaptam egy nagy labdát, üldögélek rajta néha napján. nagyon jó. érzem, hogy van gerincem és egyéb izmaim. tanulnék franciául, de mást kell tanulni. várom a rossz idő végét. unom a havat, állandóan fáj a fejem tőle. és várom a tavaszt. nagyon jókat ígértek erre az évre, szinte minden téren, csak ki kell várni, mert tavasztól lesz ez a nagyon jó érezhető. hajrá. 8év dünnyög és "nem tud beletörődni" állapotban van. én meg élek. végre. nem mindig könnyű. egyedül. de jobb, mint kínlódni és szenvedni a legrosszabb lelkiállapotban, ami felemészt egy kapcsolaton belül. az emberek irigyek, mert szeretnek, mert nem értik, hogy lehetek jó ember. nekik nem sikerül. nem értem miért kellene nekem is "az élet szar" állapotot mutogatni állandóan az arcomon. miért kell utálni valakit azért, mert nem akar beállni a sorba és keseredett pofával vonulni az utcán, az életet tagadva... fontos, hogy kitudjunk mondani dolgokat magunkban/magunknak, addig nem lehet változtatni. tagadom a rosszat, és tudatosan űzöm ki az életemből azt, amiről nem akarok hallani, mert rossz irányba befolyásol és ez az én döntésem a tisztaságom érdekében. nem akarok megfertőződni a politikával, a rosszindulat húsig hatoló erejével, az öregség rohanó jeleivel, mindennel, ami negatívként hat a lelkemre. csak azt fogadom be, ami épít, szépít és fejleszt. mindig van választás!
kezdek megijedni magamtól. egyáltalán nem keresek párt magamnak. igazából az lenne jó, ha elém pottyanna valaki olyan, akit elképzelek. belegondolni is szőrmerevítős, hogy most kezdjek el randizni, vagymi? olyan szépen elvagyok a szőrős, zöldkabátos macimmal. és ettől vagyok berezelve. ez most normális, ennyi idősen nem életem párját kutatni, keresni? persze egyetlen potenciális jelölt sincs a terepen (mármint, akik részemről is szóba jöhetnének), de késztetést sem érzek rá, hogy nekiálljak a hímtársadalom rengetegébe fötörni. nem rég olvastam valahol, hogy pont erről a jelenségről jelent meg egy könyv, melyben azt taglalják és elemzik, hogy igen csak le fog csökkeni a népesség száma nem csak kizárólagosan az általam fent említett ok miatt. és persze az is igaz, hogy fordulni látszik a férfi és nő születésiarány. persze, jókor.
ok. elvileg kipihent vagyok. pénteken aludtam, szombaton aludtam. hétfőn szabin voltam. most megint aludnék. vajon ez normális? ez a hajnali kelés nekem nem működik még mindig. automatikusan. nyugi van és csönd. eme remek napi jellemzőkre építve, végre beüzemeltem a cégnél az apróka, nyüszögő, bébi hangfalamat, amit sikerült a gazdaságos-tuskó boltban vásárolni. fantasztikus, hogy mindig belehúzok a legócskább újnak, a legrosszabb darabjába. mindegy. zúg. zúgjon! egyenlőre még senkinek nem tűnt fel, hogy szól valami a monitor mögül. mondjuk az idősebb kollegák közül, gondolnám, hogy 20dB alatt nem sokat hallanak... enyje! a telefon persze csörög. és itt a kedvenc, aki annyira nagyon letud fárasztani. általában havi egy-két alkalommal tisztel meg a jelenlétével, és ha rosszabb napomkor talál meg, akkor rettentő nehezen viselem. mint például most is. komolyan nem veszi észre mennyire nem érdekel, amit dünnyög? nem jön be a dumája, sőt az egész ember nagyon nem jön be. ezt egy férfi miért nem vágja le rögtön? kb. 3-4 éve vagyok nála ostrom alatt. és a "nem" azóta is nemet jelent. nehéz az élet Emberek!
szép időnk van ma is. mínusz egy nadrág, mínusz egy zokni. de nyugi van, ez legalább enyhíti a depresszív hangulatot. ma gondolnám, kellene karácsonyi ajándékok utána kajtatni. hulla nagy kedvem van hozzá. a legpocsékabb időben, rengeteg embert közt lavírozni. remélhetőleg nem ütközöm bele egy balesetbe se, egy hullába se, se az utcán magát eldobó rosszullévő emberbe se. persze csak edzettség kérdése ez is. lassan ezek is mindennaposakká válnak. egyebek közt pedig lesegetem ezt a miafrancot, twittert. már amikor megjelent, akkor is zavart, hogy mi ez. és természetesen azóta sem sikerült ráderülnöm. help me! vagy mi?! van ennek értelme? lényege?
